A helyesírás alapelvei (Okostankönyv)
A hagyomány elvét érvényesítjük helyesírásunkban, amikor egy szót vagy szóalakot nem a mai kiejtés vagy a szóelemzés elve alapján rögzítünk. Sok ilyen példával találkozhatunk családneveink írásakor, ezek az egyszerűbb típusútól (Paál, Balás, Horváth, Kiss) a különlegesig terjednek (Cházár, Thököly, Eördögh, Thewrewk, Batthyány, Beöthy, Medgyessy). Olykor az írásban rövidnek megőrzött magánhangzó hosszan ejtendő: Biró, Gombocz, Hajdu.
A hagyományos írásmódú szavak körébe tartozik az elipszilonos (ly-os) írás. A mai magyar kiejtésben ezt a hangot már nem különböztetjük meg a j ejtésétől, hosszú történeti változások következtében [j] hangértékűvé vált. A szókincsünkbe újabban bekerülő szavakban nem fordul elő, ly-t tartalmazó termékeny képzőnk nincs, így az ly-t őrző szavakat – mivel számuk inkább csökken, mintsem növekedne – egy kis odafigyeléssel meg lehet tanulni.
A nevek toldalékolásának problémásabb esetei (jgypk.hu)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
